' Csábít az emlék, a csókjaid íze, jobb ötletem nincsen, csak lezárni végre. '

nem mondom hogy leszarom mert valahol bent érdekel.

Maradni nehéz, menni mindennél könnyebb.

' Belenéz a lelkembe és elmagyarázza, hogy mi van ott . '

Aki szeretetben él, nem büszke, nem  akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna, vagy 

gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, 

hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha nem tartja többre 

magát embertársainál. Aki szeret, az amennyire csak lehet, elkerüli, 

hogy fájdalmat okozzon.

Az idő amennyire gyógyítja a sebeket épp annyira is tépi fel újra azokat, mert a szív nem felejt.

Ha a szívnek a testben benne

Táncot járni volna kedve

Akkor te sem ülhetsz csendbe

' de csak ami a múltad volt a szekrénybe tenni és hogy ha tél jön, akkor felvenni ' 

És most barátokról regél,

De nem tud neveket

Hogy mennyire kevés volt,

Akiket lehetett

Úgy szeretni, hogy

Hatványozottan vissza

És most fekszenek az ágyon ők is

És némelyik már máshol

Úgyhogy becsüld a jelent

És ne várd meg, hogy

Nem hall, nem beszél.

Ablakot tárok és a tenyeremre, hópelyhek hullnak én meg benne, látom felolvadni most minden álmom.

A szerelem olyan, hogy folyton tolakszik, azt hajtogatja, nem vagyok a gazdája, közben meg szerető akarna lenni.

' amitől féltél az már tegnap biztos fejbevágott '

 Engem elfelejthetsz, de a percekre emlékezz, mikor odabújtál szívemhez s magadról megfeledkeztél..

Ha próbálsz valaki lenni,

maradj az, aki vagy!

Másból már van annyi, mint csillag az égen,

belőled csak magad. Egymagad.

Nem akarom elveszíteni az arcod,

nem akarok egy nap úgy felébredni,

hogy nem emlékszem a régi szép időkre.

Nem akarok elfordulni tőled,

mert nem félek attól, amit a szerelem adott,

majd elvett tőlem.

Van a kávé... A fekete. Olyan, mint az élet. Sötét és keserű. És van a kávéház. Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás. A beszélgetés. Két ember beszél, beszél, beszél, és egy napon a kávé más értelmet nyer. Átalakul érzelmekké. Többé már nem egyszerű kávé, hanem barátság, szeretet, vagy éppen szerelem. Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja. Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti. A másikat. Még akkor is, ha nincs jelen. Emléke, emlékeztetője lesz. És ekkor már nem sötét, és nem keserű.

Nem kell, hogy igaz legyen, nem baj, ha csak álom, de fordulj meg, kérlek. Nem mese, nem álom, hogy egy nap mosolyogni láttalak. Lehet, hogy becsaptam magam, lehet, hogy álmodtam, amikor azt hittem, mosolyod nekem szól, de nem lehetett tévedés, nem lehetett álom, amikor nevemen szólítottál... Soha nem volt tévedés, és soha nem volt álom, hogy szeretlek téged.

Egy férfinál nagyobb viszályt semmi nem tud támasztani két nő közt.

Nincs bennük semmi együttérzés az öregek, a csúnyák vagy csupán csak a mások iránt. Meg van, aki imponálni akar, és csak hülyét csinál magából.

‎Egyszer.Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt

keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a

megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a

küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva

élni? Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja

, hogy nem érdemes

mást, csak a legtöbbet.

vicces, hogy mennyire akarunk valamit. megkapjuk és kicsúszik a kezünk közül, mintha nem is lett volna.. utána meg csak szenvedünk. azt gondoljuk többet is tehettünk volna azért, hogy megtartsuk.. már nem is az fáj, hogy nincsen, hanem az hogy annyira naivak voltunk és annyira akartuk annyira bele éltünk magunkat hogy a miénk. hogy a végén kiderül igazából nem is volt a miénk..

leltárat indítok .. és kidobom a rosszat

..én is hibázok legalább én belátom,hogy tényleg az ujjam több mint a barátom..

Nem a csillagokban kell keresni a sorsunkat, hanem önmagunkban. 

Nem tudtam elképzelni, hogy elhagyjam, ám azt sem, hogy vele maradjak. Nem akartam bántani senkit és semmit. Csak csendesen ki akartam osonni a hátsó kapun, mindenféle ceremónia és következmény nélkül, hogy aztán meg se álljak az óceán túlsó partjáig.

Mellette ülve éreztem, hogy ugyanúgy szeretem, mint az esküvőnk napján, de ahogy ránéztem és észrevettem, hogy szomorkásan oldalra siklik a tekintete, hirtelen ráébredtem: lehet, hogy ő már nem is szeret engem.

Kinőttél mint egy örökölt kabátot.

Ha menni kíván, megteheti. Jelenlétének terhe sokkal nagyobb, mint az élvezet, amit a kínzása nyújt.

Persze, ha jól meggondolom, épp azért is lemondhat az ember egy szerelemről, mert nagyon szép volt, és érintetlenül akarja az emlékét megőrizni, mielőtt a szépség unalomba vagy valami még rosszabba torkollna.

Mégis szerelem volt, igen!

Víz, fény szakadó szívverése -

mit kidobogtam, kidobogtál,

ami nincs még és ami volt már,

igen és nem. Mégis és mégse.

Az emberek a nagyobb hazugságokat jobban elhiszik, mint a kicsiket. És ha elég gyakran ismételjük őket, az emberek előbb-utóbb hinni fognak bennük.

Azt akarom, hogy rám szegezd a szemed...

a valódi énemre.

Meg akarok bocsátani

neked, aki annyira szeszélyes.

Azt akarom, hogy megértsd...

a másik énemet.

A férfiak szeretnek dicsekedni... de a nők még rosszabbak.

Titokzatos férfiak. Ígéreteket tesznek, melyeket eszük ágában sincs megtartani. Hazugságokkal áltatnak, hogy megkapják, amit akarnak. Sokkal veszélyesebbek, mint ahogy kinéznek. Igen. Anyáink a lelkünkre kötötték, hogy ne bízzunk olyan férfiakban, akiket nem ismerünk, és azokban, akiket ismerünk, nos... őbennük se bízhatunk mindig.

Az igazi Nőt a férfi engedi élni. Mert a Nő ugyanúgy ember. És Társ. A férfi társa. Mindenben. Mindent megtehet érte: moshat, főzhet, takaríthat - de nem azért, mert ez a dolga. Hanem szeretetből. Szeretetből, amit a férfi észrevesz, és viszonoz. Talán mos, főz, takarít - vele együtt. Vagy csak egyszerűen nem vár el mindent tőle. Nem teszi szóvá, ha nincs kész időre az ebéd, vagy kicsit gyűrött az ing. Mert nem ez legfontosabb számára. Nem az ebéd, nem a tárgyak, nem a külsőség. Hanem a Társ. A Nő. Az igazi.

És akarta, hogy ő szeresse. A szívét akarta. Akarta ezt a férfit, aki ismerte a szerelmet, aki tudta, mi az odaadás és a kötődés.

te vagy a fény, az éjszakámban, amit mindennap újra gyújtasz, ha rám nézel.

 Tudod milyen az amikor nem tudsz megszólalni a másik ember mellett és csak hallgatod a másik lélegzetét, szívverését, érzed az illatát? Annyira sok mindent akarnál kérdezni de nem tudsz mert leköt hogy megsimogasd az arcát, fogd a kezét, érezd minden mozdulatát. Beléd szerettem egyszerűen és tisztán. 

‎ Jó néha sötétben a holdat nézni, hosszan egy távoli csillagot igézni.

 Jó néha fázni, semmin elmélázni, tavaszi esőben olykor bringázni, tele szájjal enni, hangosan szeretni.

 Jó néha magamat csak úgy elnevetni, sírni, ha fáj, remegni, ha félek, olyan jó néha érezni, hogy élek.

Összetartozunk, és nem válunk el soha, Mint az író és a tolla, mint a Coca meg a Cola.

Mint a labirintusban egy eltévedt manóka, még nem tudom ki kicsoda mindenkin van paróka.

Ne cigizz, mert meghalsz, csak szívj egy joint-ot és szállj!

 Menj tovább, hisz én szó nélkül elengedlek, az meg az én bajom, ha mesében élek és lepkéket kergetek.

csak azért vannak rózsaszín felhők fölötted, mert felrobbant a vattacukor gyár.

' ami neked utcalámpa,az nekünk ragyogás. '

Az álmom égszínkék, pont passzol a szemedhez, de a kezem túl hideg, soha nem érhet a kezedhez.

Igazán hálás vagyok a sorsnak, hogy nem nekem kellett lerombolnom az illúzióidat.

Nem akartalak elveszíteni, ezért nem akartalak megszerezni!

A legnagyobb télben tanultam meg, hogy legyőzhetetlen nyár lakozik bennem.

Csak akkor tudod meg igazán, mi értékes, mikor már nincs többé. De akkor már késő lesz.

Nem biztos, hogy minden az, aminek első pillantásra látszik. Azt hiszem, ez az emberekre is igaz.

Egy pasi olyan, mint egy ruha. Attól, hogy felpróbálod, nem muszáj megvenned.

A zene és a szerelem boldoggá tesznek.

Sokkal jobban akartam, hogy ez a darabka valóság álommá váljék, mint amennyire valaha azt akartam, hogy bármely álmom valóra váljék.

Elképzelem, milyen érzés lehet, ha olyasvalaki érint meg, aki annyira szeret, hogy nem bírja nézni, hogy elaludtál. Hozzád ér, te pedig arra ébredsz, hogy keze a szíveden van.

Mi, nők annyit tudunk gondolkodni feleslegesen. Már előre aggódunk olyan dolgok miatt, amik meg sem történtek. És persze rágódunk a múlton is, ami már rég elmúlt. Egy olyan álomvilágban élünk, ahol a dolgok már, vagy még nem léteznek, s közben elszalasztjuk az egyetlen lehetőségünket: a jelent.

Az "utolsó" csak egy szó.Arra figyelmeztet, hogy gyönyörködj a színes buborékokban - mert szétpattan.

Ha veled aludhatnék,ígérem neked adnám a nagyobbik fél takarómat.

A szeretet az, amikor a kutyusom megnyalja az arcom akkor is, ha egész nap nem foglalkoztam vele.

A szerelem az, amikor elmész enni valakivel, és a sültkrumplid nagyobb részét neki adod, és te nem kérsz az övéből. :$

' nem tehetek róla, sose ment a színlelés, adom magam mindig, ez olyan mint a szívverés '

Korábban azt hittem, a bármi minden esetben jobb a semminél. Ma már tudom, hogy a semmi néha jobb.

Nem kell, hogy annak láss, kinek szeretnél. Ez vagyok én! 

Ha nagyon sok választási lehetőséged van, felelős vagy azért, ami veled történik.