A tűz itt bennem hatalmas, de mégsem éget,

Én nem megkapni akarlak, hanem megszenvedni érted,

Azt teszem mindennap, ezt te tudod a legjobban,

Ha engem őrzöl, akkor szívedben a legjobb van.

Egyszer majd mindenki mást lemosunk a testünkről,

És a másik szívében a másik nevét festjük föl.

A valóság szerintem olyan, mint a képzelet,

Egy határtalan utazás, de nem mindig élvezed.

Élem az életem, vagy álmodom, hogy élek,

Mint a remény rabjai, néha a szabadságtól félek.

Megélni nehezebb, mint beszélni róla. Elfogynak a kedves szavak, ha itt az óra, nincs mosoly csak harag, egy hosszúra nyúló múló pillanat, ami a fejben benn ragad..

ha kihunynak, fényeibe újabb csillag ragyog, aztán újabb nappalok, és én újra rab vagyok. hiányzó láncszemek, melyek törik meg a kerek ívet. a véráram hiánya megnehezíti a szívet.

Hiányzik nekem,

hogy én is hiányozzak

egyvalakinek.

az vagyok,aki mélyen,tiszta szívvel,önzetlenül,önmagadért fog szeretni,de aki csak akkor fogja mondani neked,amikor valóban így érzi.az vagyok,akit soha nem fogsz megérteni igazán,de akit pont emiatt fogsz csodálni,és végtelenül szeretni.

van egy pillanat, mindig van egy pillanat, amikor engedhetsz vagy ellenállhatsz.

a vér is gyorsabban lüktet bennem, ha közelebb jössz hozzám.

A látásod kitisztul, amint a szívedbe tekintesz. Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, fölébred.

aki szó nélkül kisétál az életedből, hidd el, akkor ő ugyanúgy csendben fog újra besétálni.

'Azt hiszem nélküled is tudom hogy

Hol a helyem

Azt hiszem még jobban nyitva

tartom a szemem

Azt hiszem egyedül is rájövök

Hogy mi jó nekem

Azt hiszem elengedheted

Mind a két kezem.'

Olyan kevés biztos pont van a világban, olyan őrült ez az egész. (...) Egy hatalmas, áradó folyó a világ... viszi, sodorja a legtöbb embert magával, álmok, vágyak nélkül... és te olyan vagy nekem, mintha egy szikla lennél, egy biztos pont, melybe kapaszkodom, megtartasz, biztonságot adsz. Nem is értem, miként lehetséges ez... Boldog lehet, aki ismer téged, mert beléd kapaszkodhat, te erőt adsz nekik, melletted szembe tudnak nézni az árral.

- Miért szeretsz engem? Egész úton mást sem tettem, csak nyavalyogtam neked, semmi sem volt jó, mindennel bajom volt. Akkor viszont miért hagysz meg barátodnak? (...)
- Mert azoknál, akik három mondatban megmondják a Nagy Igazságot, sokkal jobban kedvelem az olyanokat, mint te, akiket folyton kétségek gyötörnek.

Egy napon észrevettem, hogy szeretem. Miért? A kérdés érdekelt, mert ostoba volt, s a tetejébe megválaszolhatatlan. Iparkodtam felelni a kérdésre. Így feleltem: szeretem... másképp, mint a többit, másképp, mint mindenkit előtte... Valami van benne, ami számomra elmondhatatlanul ismerős. Mintha egyszer már együtt lettünk volna kígyók és Luciferek között, nagyon régen, a Paradicsomban.

függője vagyok a pillanatoknak veled!

kell egy férfi, aki elhiszi, hogy igaza van amikor téved..

Látom, ahogy ránézel.  És nem kaphatod meg. Talán csak annyi az egész, hogy eddig sosem tudtad meg, milyen akarni valamit, ami nem lehet a tiéd.

A természet legszebb alkotása az emberi test. A bőrödet, ha megérinthetem, már az elég lenne, de azután jön a vágy, mintha hatalmas üres tér lennél, és nem bírom elviselni ürességedet, mert szív, von magához, akár egy örvény. Mintha nagyon mélyen durva keretek közé szorították volna a világ dolgait, megmondva, mi van kívül és belül, de ez a határ csak azért lenne, mert azt akarja, hogy pusztítsák el őt. Ugyanolyan szörnyűséges kényszer ez, mint amit a jéghegy érezhet, mikor az óceánba olvad.

Halálra unnám magam, ha mindig csak olyan dolgokat kéne végeznem, amelyekről tudom, hogy képes vagyok rájuk! Az az igazi kihívás, ha olyat teszel, amit addig még soha.